A levelezőlapot Kassák és Gödrös június 6-án, pénteken írta. A levélírók vasárnapra tervezték Münchenbe érkezésüket. Poste restante várták Simon Jolán levelét, vagyis a küldemény a postán volt átvehető. Simon Jolán – a kérésnek megfelelően – a KM-lev. 2063/3 és KM-lev. 2063/4 jelzetű leveleket Münchenbe címezte. „Küld a mit kértünk”: mivel a korábbi levelezésük nem maradt fenn, így nem ismert e kérés tárgya. Kassák és Gödrös feltehetően a budapesti napilapokban megjelent verseik példányait kérték Simon Jolántól. A Független Magyarország (1902–1919) a Függetlenségi Párt napilapja, szerkesztette Dienes Márton. A lap rendszeresen közölt szépirodalmat, köztük Kassák korai verseit is.

A jelen levél az első fennmaradt küldemény, amelyet Kassák és Gödrös Simon Jolánnak küldött csavargásuk során. A csavargás közvetlen előzményeit Kassák a következőképpen örökíti meg az Egy ember élete című önéletrajzi regényében: „Egyik este nagy disputa közben azt mondta a Jolán: – Lássátok, fiúk, ha én nektek lennék, elmennék Párizsba. Ott mégiscsak más élet lehet, mint nálunk. Megindult a szabad és vakmerő fantáziálás. – Párizs, Párizs. Bevezetés: Az indulás – Embersűrű gigászi vadon – szavalta a Gödrös, s vörös kecskeszakálla lobogott az éjszakában. – Menjetek, fiúk – mondta az asszony újra. – Aztán írjatok, és én is elmegyek utánatok. Már nem volt mit okoskodnunk. – Elmegyünk! – mondtam. – Aztán írunk, és te is jöhetsz! A Gödrös gyerekesen lelkesedett. – Holnap elindulunk. Ennyi volt az egész. S másnap délben hármasban kimentünk a hajóállomáshoz. Csomagok nélkül és minden nélkül. Nyolcvanhárom krajcár volt a zsebemben. Jegyet váltottunk Pozsonyig – úgy határoztunk, hogy onnan aztán gyalog megyünk tovább.”

Az Egy ember élete alapján útjuk passaui állomásán már sűrű levelezésben álltak Simon Jolánnal. Erről, és e levelek stílusáról így ír Kassák: „Postrestante címen állandó levelezésben voltunk Jolánnal. Ígérgettük, hogy nemsokára már ő is kijöhet, elküldtük neki a verseinket, és utasítottuk, hogy melyik szerkesztőségbe vigye föl azokat. Leveleink különben sürgönystílusban és erősen cinikus hangon voltak írva. Gödrös félt tőlem, nem mert érzelmes és kedves lenni, én pedig az asszony előtt nem akartam érzelgősen holdkóros szerelmesnek látszani. Nem mintha különösebben sokat törődtem volna az ő véleményével, de óvakodtam tőle, nehogy oktalanul elbizakodottá tegyem. Végre is én nagyszerűen megvagyok nélküle. Reggel korán kelünk, este későn fekszünk, s napokig eszembe se jut, hogy az ő személyével foglalkozzam. Ha városba érkezünk, mondhatnám, csak éppen szokásból megyek a postára, s ugyanúgy csak szokásból káromkodom, ha nem jött levél. Végezze, amit rábízunk, gondoltam megnyugtatón, akkor minden rendben lesz. Ha egyszer rosszul végez el valamit, biztos, többet nem írok neki.”

Sasvári Edit, Szeredi Merse Pál, szerk., Úton 1909: Kassák, Szittya, hosszú versek, rövid forradalmak (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum–Kassák Alapítvány, 2022), 303.