Hogyan hivatkozzon?
A Kassák Lajos és Simon Jolán közti levelezés, szerk. Dobó Gábor, s. a. r. Bagdi Sára, Szeredi Merse Pál, Kosztolánczy Tibor (Budapest: Kassák Múzeum–PIM–MNMKK, 2026). kassakdigital.kassakmuzeum.hu
Családnév Keresztnév – Családnév Keresztnév (ÉÉ-HH-NN)
[1. oldal]
ÚJ MŰVÉSZEK
FOLYÓIRATA
SZERKESZTIK
WIEN
XIII., AMALIENSTRASSE 26
T 148–71 Grill,
T 89–50 Mentor
T 99–28 [Mikuska]
Kedves Jolán,
ne mond hogy komisz ember
vagyok –
itt küldök egy ujabb
novellát. Hogy milyen, nem tudom. Majd
te megírod. – Különben nem sok mondani valóm van, in¬
kább csak a te híradásaid
várom. A Teri
talán szo¬
val tud majd
egyetmást elmondani – amik a szemé¬
lyes benyomásai voltak. Tamás barátodról mindene¬
setre nagyon rossz véleménnyel
vagyok. De ez már ne¬
ked se
ujdonság. A Pirinél
voltak a gyerekek, nincs rosszabb
állapotban s az ő biztatásukra talán bemegy egy kórházba. Én
vissza szeretném […]
legalább nyugodt lehetne ő is és
mi is felőle. Alapjában tehát most nem nyugtalanítóbb
a helyzete, mint amilyen lenni
szokott. Rudi
dolgaról
nesen fényesen.
Ma találkoztam Moricz
Zsigmonddal
anyira búval boronált, hogy mikor azt kérdeztem
tőle, mint csinál, azt monda:
„az élet ábrándjait
keresem” –
No – gondoltam – hát csak keresse az úr!
[S] aztán elváltunk. – Ha a 365
részere írt levelem (amit te
gépeltel) ha még nincs kiszedve, ne jöjjön le. Ha már ki van
szedve, akkor jöhet. De ezzel a
megjegyzéssel: ”Ez a levél Mó¬
ricz Zsigmondregényfolytatásanak a megszakítása előtt
ricz Zsigmondregényfolytatásanak a megszakítása előtt
íródott.” – Osvátot próbáld meggyőzni
arról, hogy az
önéletrajzom hozza a régi
cím alatt, mert hiszen az egy
érdekességet kölcsönöz a dolognak. Így kíváncsiak rá
NEM EGY UJABB MŰVÉSZETI ISKOLÁT – EGYETEMES KULTURÁT AKARUNK ADNI
[2. oldal]
–Nem kerestelek és megtaláltalak – mondtam én is hangosan.
A jobboldali út kibújt a függöny mögül, tovább akart futni, de egy kút állt
előtte. Hetek kellenének ahoz, hogy valaki ezt az űrt áthidalja – gondoltam és nyu¬
godt voltam afelől, hogy itt semmiféle meglepetéstől nem kell tartanom.
A lány a kút előtt ült kerek, háromlábu széken s csak egy kis ingecske
világított rajta.
–Gyere közelebb – mondta és felém nyújtotta a karját, Ha a jobb kar¬
ját emelte föl, akkor kilátszott a bal melle, ha a bal karját emelte fel, ak¬
kor kilátszott a jobb melle. Ritkán lát az ember ilyen melleket, gömbölyűk voltak
és így távolból is érezni lehet a tüzeket, amik a dombok alatt parázslottak.
–Nem adhatom fel a kötelességem – válaszoltam. – Tudod, hogy győznöm
kell a barátom felett – lassan megindúltam felé s csak úgy, mintha […] az
egész véletlenségből történne, Messzehangzón kiáltoztam: Szervusz, kedvesem, szervusz
–Most észrevettem: ő csakugyan a kút túlsó partján ül. Most pedig feláll a székről,
az ingecske elszállt róla, szétterül a levegőben a már nincs itt a kút és nincsenek
itt a parasztok, akik a közte és köztem virágzó mezőket lekaszálnák.
–Gyere még közelebb – mondta.
Még közelebb mentem és hallottam, hogy valaki sír a
kemény
rabitz-fal mögött. Hango¬
san beszéltem, hogy ő semmit észre ne vegyen:
Mit gondolsz, hol tarthat most a barátom? Erre még nem járt, tehát
még mindig én vagyok előnyben. Csak épen lerázom magamról a port és megyek
tovább. Nyittasd ki a kapukat! nehogy valahogyan itt lefejtődjek.
–Feküdj le – mondta a lány.
–Lehet, hogy két hét múlva már visszafelé jövök és akkor sokáig itt maradok
nálad.
–Feküdj le – mondta a lány még egyszer.
Már csak az egyik szememet nyitottam ki, úgy ahogyan reggelenként szoktam,
amikor még nem akarok kikelni az ágyból.
Az eső csak hullt, hullt, súlyos ezüstszínű csöppekben.
súlyos fekete lapokban
rakódott le a
házak között
–Feküdj le – mondta a lány.
–Itt az ideje, – gondoltam – hogy felhúzzam az órát, ami már alig ketyeg.
Első lábaimat szépen a fejem alá tettem és elfeküdtem a padlón.
[3. oldal]
ÚJ MŰVÉSZEK
FOLYÓIRATA
SZERKESZTIK
WIEN
XIII, AMALIENSTRASSE 26
az olvasók. De ha még sem menne bele, akkor talán
így lehetne:
Legény évek
(Önéletrajz. Második könyv)
De ha a mostani címét tartanátok meg, akkor
is írd még rá: „Második könyv”. Mert ezt elfelej¬
tettem itthon beírni. – A verset, amit küldtem
lemásoltad és csatoltad a kézirathoz? El ne
felejtsd. A [Banházi] könyvekkel vigyazz
mert ez az áruk (mellékelve) végösszegben tehát
több, mint amit mi megszoktunk. (Egy márka 15000
korona).
Rendben van.
Írj. Írj.
Szervusz
NEM EGY UJABB MŰVÉSZETI ISKOLÁT – EGYETEMES KULTURÁT AKARUNK ADNI
[4. oldal]
Ugy határoztunk: egyikünk jobbra, a másikunk balra tért. Én egy
vörös téglákba vagott sikátoron mentem fölfelé. Megjelölt hely
volt ez, a X[V]-ik negyedben, kereszt nélküli ablakokkal és vak kan¬
deláberekkel a kapuk előtt. Nem emlékszem rá, valószínű azonban,
hogy ekkorjában végrehajtói állásom volt a városnál. Naponta
akadt valami szomorú elvégezni valóm, de azért boldogabban éltem,
mint a galambunk, akit pedig télvíz idején is Ka-Fu-Pi-féle ma¬
dáreledellel tápláltunk. Valósággal röpültem a nyirkos uton
fölfelé. Csillagok virágoztak a drapériákon, meg voltam győ¬
ződve róla, én leszek az első a célban.
–Csak fuss! Csak törd magad – gondoltam – Csak fuss!
Ahogy a szél egy-egy pillanatra elállt, tisztán hallottam barátom
cipőinek a dobogását. Igaz, a jobbra vezető út csak néhány kilo¬
méterre van innen, néha egy fekete vonal görbül el a szemeim
előtt és lehet, hogy ez[…]
a barátom
karjának az árnyéka. Egy pilla¬
natra így okoskodtam: ha az árnyéka előttem motoszkál, nincs
kizárva, hogy ő maga is előttem lehet már néhány méterrel. De azért
van esze
ünk
ük
magát
unkat
holmi kellemetlen kicsiségeken. Elha¬
tároztam, barátom mögöttem van s ettől a pillanattól kezdve a kétségek szemlá¬
tomást hervadtak el a fogason.
Akár merre néztem, egyedül
voltam. Kivéve azt a nagy vörös lámpát,
ami egy mélyedésben
virrasztott. Ezt is csak akkor vettem észre, mikor az ajtó ki¬
nyílt. A szél átjárt a
testemen s a véres sálról, ami egy gyertatartó karján csün¬
gött, leléptek a
plisszírozott madarak. A lámpa mögöttem volt, nagy területekben
már szinte leégette rólam a ruhát. Hiába akartam eltakarni magam nehéz lapuala¬
ku kezeimmel, hirtelen a
„Die
Dame” című lap jutott az eszembe, ahol fénykép¬
felvételeket
láttam Bernard Shaw csipkékkel és nippekel
tele
zsúfolt otthonáról.
Szörnyűség, még ide is utánam
jönnek a dolgok, amik bántani tudnak.
–Dehát, uraim és elvtársaim!
Nem mondtam én meg már évekkel ezelőtt,
hogy Bernard Shaw egy közönséges smokk?!
Önök a roppant társadalmi problémákra
hivatkoznak, amiket ő a
darabjaiban könnyű kézzel felvet s csakúgy foghelyről meg¬
old… vagy cinikus grimászt erőszakol ki a még nálánál is felületesebb és nagyképűbb
közönségből. Helyes! Ebben az utóbbi megállapításban én is benne vagyok…
–Ne állj ott, mint a fa! – mondta valaki most a sarokból, ahová még
nem ért el a látásom. A szavaknak testük volt, illatot árasztottak és fellazítot¬
ták a sötétet.
%